Bogi részéről a B a négyzeten blogot, alapvetően, egy 1 éves időtartamot átfogó, életmód változtató naplónak szántuk.

Részemről, az anyja részéről, úgy is mint egészségügyi szakdolgozó, egy beleokoskodó, beleszóló, háttér információkat szolgáltató, az anya lánya kapcsolatot is bemutató blognak. És itt jön a bibi. Mármint, hogy nekem a lányomon kívül van két fiam, ebből következik, hogy Boginak van két fiútestvére is. Ezért nem csak az anya lány, hanem az anya gyerekei kapcsolatról is fogok mesélni, és korántsem öncélú magamutogató módon.

Arról már meséltem, hogy részemről, családunkban milyen "hagyománya" van a cukorbetegségnek, hiszen apukám ebben halt meg 1965-ben, 35 éves korában. De azt még nem mondtam, hogy férjem apja szintén cukros volt, nem különben férjem is. Azt kell mondjam, mire harmadik, legkisebb gyerekünk 11 éves korában produkálta a diabétesz első jeleit, én már profin kitanultam a "szakmát", hozzászoktam milyen egy cukorbeteg emberrel élni. (teljesen mellékesen, egyáltalán nem könnyű, mondhatnám, nagyon nehéz!) Az elkövetkező néhány bejegyzésem így 25 éves kisfiamnál tett látogatásomról fog szólni, aki szakács, és Írországban dolgozik. Megmutatom majd ő odakint hogyan táplálkozik, hogyan jut inzulinhoz.

Meglepetés vendégként tűntem fel nála. Minden testvére, lakótársa, és beavatott barátja tudta érkezésem csak fiam Boldizsár nem. Robival, - aki fiam régi itthoni barátja, új kinti lakótársa, nekem legfőbb szövetségesem ebben a projektben - beszéltük meg, hogy mindent megszervez mire megérkezem. Így tárgyalt a háziúrral, elrendezte, hogy átadja nekem saját fekhelyét, ő meg elvonul a szeparéba, minden lakótársat értesített, ne érje váratlanul őket, kijött elém a reptérre, sőt még azon is fáradozott, hogy Boldizsár fiam lehetőleg akkor legyen szabadnapon, amikor ott vagyok. Csütörtök reggel indultam itthonról, és hétfőn délután vissza Írországból Magyarországra.

Részemről hirtelen jött az érzés, hogy mennem kell! Ezzel biztosan van így más anya is, nem kell ahhoz több száz kilométer távolság, meg hónapokig csak kamerán keresztül látni a gyerekét. November 8-án kitaláltam, és azonnal, november 17-re megvettem online a repjegyet. Egyébként csuda ez az online világ, meg a repülés, mint közlekedés. Minden gond nélkül meg tudom rendelni egy telefon segítségével, többszörös átszállással a jegyet, ki tudom fizetni szintén a fotelból, majd a telefonomra érkező sok sok vonallal meg ponttal, amit kiműveltek QR kódnak hívnak, be is tudom magam azonosítani a reptéren. Ha összehasonlítom egy hazai 50 kilométeres távolság megtételét bonyolultságban, időben, hát nagyon alulmarad a helyi busz, ráckevei hév, BKK villamos kombináció, mert például a Ráckeve - Budapest Keleti pályaudvar, 50 kilométerre is rá kell szánni 120 percet.

Nem most repültem először, de most repültem először egyedül, amit nyugodtan lehet minősíteni ha nem is hülyeségnek, de legalább is a bátorság  netovábbjának, figyelembe véve a bármilyen más, nyelvnemtudásom. Hiszen képes vagyok széles mosollyal megállapítani, angolul, sőt németül is ha megkérdezik tőlem, teát vagy kávét kérek-e, valamint meg is értetem magam a választásomat illetően. Maximum,ha mellényúlok megiszom azt amit kapok. De megnyugtattam magam, hogy a számok arabok, azokat felismerem, és reméltem mindenhová ki lesz írva, hogy melyik kapun kell beszállnom. (no, visszafelé volt csodálkozás, de erről majd ott.)

Oda és vissza is Lufthansa géppel mentem. Odafelé Frankfurtban kellett átszállnom, visszafelé pedig Berlinben.

A repterezés, azért rendesen megkívánja a mellékvese kéregtől az adrenalin befecskendezést. Kell a flash, mert különben olyan snassz lenne az egész. Szóval nem bíztam a véletlenre, meg a telefonomra, ezt a QR kódozást, ezért előző nap kinyomtattam az emailben kapott "repülőjegyet". Ezzel és a személyigazolványommal a Ferihegy 2a terminálján beálltam abba a sorba, amelyikre ki volt írva a Lufthansa, meg Frankfurt, meg az indulás ideje. Ha nem ezek lettek volna a keresési szempontjaim, akkor simán csak a leghosszabb sort kellett volna kipécéznem, és akkor sem álltam volna rossz sorba. Itt vették volna fel a csomagomat, ha lett volna a kézipoggyászomon kívül is valami, meg itt kaptam meg a beszálló kártyámat, ami tartalmazta az összes fontos tudnivalómat, amit a kiállító fiatalember előzékenyen, igaz az én külön kérésem alapján, kitüntető figyelemmel be is karikázott.

Az A07 a kaput jelöli, amin keresztül be kellett szállnom a gépbe, a 0600 az azt mutatja, hogy 6 órakor kezdődött a gépbe a beszállítás, a 033F pedig az ülőhelyem jelölése a gépen. A 033-ról  a gépen hamar rájöttem, hogy az pont mint egy moziban a 33 sort jelöli. Örömömre volt hely az ablak mellett így gyorsan lehuppantam oda. Majd csak a második gépen logikáztam ki igen éles elmével, hogy a számok utáni betűk jelölik a sorban az üléseket. Mivel 6 ülés van egy sorban elkezdődik a menetirány szerinti baloldalon az A jelöléssel, és befejeződik jobb oldalon az F-el. Így az A és az F utas ül ablak mellett.

De ne szaladjak ennyire előre, mert a beszállókártyák átvétele és a beszállás között történt a becsekkolás, a vám vizsgálat és a ruházat ellenőrzése. Nem visz-e fel valaki bombát, fegyvert, vagy egyéb tiltott tárgyat. Teljesen jogosnak tartom, fontos a biztonság, de... Marha kellemetlen hogy mezítláb kell sasszézni vagy 20 méteren keresztül a csipogó szekrényen át, egész addig míg el nem kapja az ember a futószalagról a cipőjét. És ezt többnyire a nőknek kellett végigcsinálni, mert rajtuk volt csizma, meg bakancs. A férfiak a félcipőjükben nyugodtan szlalomozhattak bármilyen sáros legyen is az. Igaz, azt a nők a harisnyájukkal, zoknijukkal feltörölték, és léphettek bele koszos zoknival utána a csizmájukba. Szóval tanulság: Ha tudod, hogy levetetik veled a cipőd, mert akkora, akkor vigyél magaddal papucsot, pont mintha nőgyógyászhoz mennél vizsgálatra!

A repülés maga csodálatos volt. Mellékelek egy pár képet. 

Ferihegyről indulás Esik az eső, de a hajam még jó.

Birkanyáj fentről

Kel a nap a nyájra

Nagyon érdekes a felhők színe, ahogy mindig más, hol kék hol hófehér, hol világosszürke, máskor majdnem fekete szürke, de a fényképezőgép mindet kéknek látta.

Ez bizony Isten fehér volt!

Elsimult.

Készítettem Frankfurtról felülről képeket, azt is megmutatom.

Dublinról azért nem, mert akkor már nem ablak mellett ültem.

Na most hagyom abba, de folyt köv.....