2016. nov 29.

A kórház után

írta: Kendő ereje

A kórházból a párom szabadított ki egy szép szerdai napon, amit vártam is meg nem is. Nagyon szerettem volna már otthon lenni, de féltem, hogy milyen lesz kórház kapun kívül. Mennyire lesz nehéz ellenállni a kinti illatoknak, hangoknak, látványnak. Hiányoznak-e majd a megszokott ízek, rítusok?

Féltem attól, hogy nem jó diagnózist állítottak fel az orvosok, este bekómálok, nem lesz inzulinom és mi lesz velem. Féltem, hogy túl izgulom az egészet, de legjobban magamtól féltem, hogy hogy is fogok a kinti dolgokra reagálni?
Hogy fogom túlélni az első bevásárlást, hogy fogok főzni, hogy fogok nassolni és amúgy is, hogy fogok működni?
Ahogy mentünk hazafelé, úgy éreztem magam mellette, mint egy csecsemő aki most fedezi fel a környezetét, mint egy tinédzser aki harcol az egész világgal, és ott volt a felnőtt énem is, aki nyugalommal fogadja az új életét. Útközben az első bevásárlás is megtörtént, és nem is fájt annyira amennyire gondoltam. Igaz, hogy hosszabb volt, mert már a kórházban kiokosítottam magam, mit szabad venni, meg mit nem.
Mindennek megnéztem az összetevőjét, a szénhidrát tartalmát, stb. Gyorsan minden létező bio, paleo, cukormentes dolgot felvásároltam, mert eldöntöttem, hogy mostantól kenyeret sütök, meg konyhakirálynő leszek...
Nagyon elhittem, de erről majd később, itt még élt bennem a lelkesedés.

A következő lépés az edző keresése volt. Egy helyi facebook csoportba adtam fel hirdetést, hogy személyi edzőt keresek. Millió edző, tanács - rosszindulatú komment érkezett, de valahogy semelyik nem nyerte el a tetszésemet. Azt tudtam, hogy férfit nem szeretnék. Nem azért mert félnék tőlük, vagy keményebbek lennének, csak úgy éreztem, hogy egy nővel jobb együtt dolgozni. Az utolsó ajánlatok között volt Detti, aki a Be Fit Be Happy című oldalt vezeti. Ő indított el engem azon az úton, amiről már sosem szeretnék letérni. Megszerettette velem a mozgást. Jó társaság, és nem az elfogult edző aki mindentől eltilt vagy mindenért megró!